Vártuk már. Mi is és Ti is. Mélyen legbelül talán már mindenkinek elege volt a fesztiválozgatásból, az idő inkább már a fedettebb, melegebb helységek felé terelt minket, s ezt azért éreztük is rendesen a bőrünkön. Volt ugyebár májusban is egy hasonló „mustra” , akkor inkább összegyűjtöttük a legjobb borokat, most inkább az újdonságokra, új évjáratokra fektettük a hangsúlyt. 20 bort szedtünk össze, később Szabó Zoli ezt kiegészítette 2-vel, így már mondhattuk, hogy ez az igazi 22-es csapdája.

Jó társaság, jó borok

Ha már egy Vinotékában dolgozol, akkor illik bort is kóstolni időközönként. Persze mi azért ennél jóval sűrűbben tesszük ezt, hiszen ez mégiscsak a munkánkhoz tartozik (haha). A villányi Linbrunn Pincészetről már a Pécsi Borozó legfrissebb számában írtam is részletesebben, akkor, ott, inkább a pince történetéről, terveiről, ars poeticájáról volt szó, most viszont tisztán a borokról lesz.

Azért kell ahhoz némi vagányság, hogy egy alap fehér cuvée-hez burgundi palackot válasszunk. Egyik kedvenc villányi borászom, Bakonyi Péter 2012-es Csavargója a korábbi évjáratokban (2010, 2011) hagyományos, fehérüvegű bordeaux-i palackokba volt eddig zárva, de most az „új” sötétzöld valahogy rejtélyessé, misztikussá teszi, ahogy finoman megközelítjük a bort. Vajon mi van a palackban? – hangzik el a 1,5 milliós kérdés.

^{Ezentúl más értelemezést ad a könnyed villányi fehér kifejezés}

 

Van ez a Szabó Zoli nevével fémjelzett tematikus borkóstoló rendezvényünk, s tetszik tudni már az ötödik állomással – a következő valószínűleg csak ősszel jön – folytatódott rendületlenül. Az utóbbi időben már lazáztunk egy kicsit, cirfandli és rajnai rizling volt a terítéken, most pedig igazi sauvignon blanc mustrát tartottunk, kimondva-kimondatlanul az eljövendő nyár jegyében. Eredetileg 11 tételről volt szó, de aztán így-úgy ez a szám felduzzadt 13-ra. Tényleg széles volt a paletta, az ország minden pontjáról érkeztek borok.

Sok az összetévesztés, pedig csak egyszer kellene jól az eszünkbe és az ízlelőbimbóinkba vésni a Heumann-stílust, utána már nem lenne ilyen gondunk. Jó alkalom volt erre például egy borkóstoló a Kalamárisban.

Mert azt meg kell kóstolni. Legalább egyszer. De inkább többször. Bordói stílus villányi-siklósi terroirba öltöztetve. A gyümölcsösséget, az élénkebb savérzetet, s ennek megfelelően a magasabb alkoholt preferáló, visszafogottabb hordóhasználattal dolgozó prémium vörösborokat találunk és találtunk a pénteki borsor végigkóstolása alatt. Emellett a pincészet borászától, Theisz Andrástól érdekes információkat, műhelytitkokat is megtudhattunk. Egyszóval szép és jó volt minden, egyedül a nagy meleget száműztük volna egy pár órácskára, persze a jól behűtött fehér és rozé után már más lelkiállapotban vártuk a vörösöket.