Kalamáris vendéglő
MENÜ
 
MENÜSORAINK
 
RENDEZVÉNYEINK
 
BLOG
 
KAPCSOLAT
 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2006-02-07
 
GASZTRO-NAUTA

22-es csapdája

2014.10.08. 17:06, szabozoli-pking
Címkék: borkóstoló bor
Újdonságok Mustrája a Kalamárisban

Vártuk már. Mi is és Ti is. Mélyen legbelül talán már mindenkinek elege volt a fesztiválozgatásból, az idő inkább már a fedettebb, melegebb helységek felé terelt minket, s ezt azért éreztük is rendesen a bőrünkön. Volt ugyebár májusban is egy hasonló „mustra” , akkor inkább összegyűjtöttük a legjobb borokat, most inkább az újdonságokra, új évjáratokra fektettük a hangsúlyt. 20 bort szedtünk össze, később Szabó Zoli ezt kiegészítette 2-vel, így már mondhattuk, hogy ez az igazi 22-es csapdája.

Jó társaság, jó borok

És miért is? Hát, csak azért, mert az eseménnyel egy időben volt a Villányi Vörösborfesztivál, amit sokan kőbevésett programnak tekintenek, sőt a Széchenyi-téren még Vízünnep is volt, boros-kajás kitelepülőkkel. Nem egyszerű az élet, ugye? Mindenesetre megpróbáltunk méltó sorral kirukkolni, azt hiszem, ez sikerült is.

RADÓ Pécsi Gyöngyöző 2013
Egyszerű, friss, virágos, letisztult. Kis fanyarság a lecsengésben, és ki kell emelni, hogy nagyon jól tartja meg a buborékait! Az első kinyitott palack még másfél órával később is remekül pezsgett! Az áráért rendkívül korrekt vétel. 
(***) – 990,- (BEST BUY)
 
SZABÓ ZOLTÁN Pécsi Rajnai Rizling 2013
Könnyed rajnai másodiknak, és illik is a sorba, fanyar, barackos beütés, hozza a rajnai markáns savait is. Ugyanakkor egy jól iható, sallangmentes bor. Szóda mellé is szívesen ajánlanánk. (legalábbis ami minket illet) (***) – 1.500,-

 

SZABÓ ZOLTÁN Pécsi Chardonnay 2013
Szép citrusos illatvilág elsőre, kicsit déliesebb érettebb másodikra. Korrekt savak, korrekt szerkezet, kis vaniliás hordófűszer, s egy kis kesernye a végén. Korrekt. Ez a szó jut eszembe a legtöbbször erről a kardonnájról. Jó vétel!
(***) - 1.400,-

 

Íme a fehérek és az egyszem rozé....

SZABÓ ZOLTÁN Pécsi Cirfandli 2013
Elsőre felismerhető cirfandlis jegyek, könnyedebb, lazább, mint a Radó, ugyanakkor ez is a jól eltalált borok közé sorolnám, virágos, végén ott a mandulás kesernye. Igyuk csak meg!
(***+)   – 1.680,-

 

RADÓ Pécsi Cirfandli 2013
Déli gyümölcsös, zamatos, kis birssel, közepes test, classic Radó cirfandli. Jó textúra, jó arány, fajtajelleges és még ivós is.
(****) – 1.780,-

BUSSAY Zalai Esküvé 2012
Krémes-vajas, kicsit frissebbre számítottunk, a csúcsán kicsit gyorsan túljutott, a hordó se segít az ügyön, gyorsan meg kell inni. Ezzel viszont nem lesz probléma. (***) – 1.590,-

TWICKEL Szőlőbirtok Kajmád Szekszárdi Sauvignon Blanc 2012
Illatában meggyőző, ízében kevésbé, kicsit lomha, nem vibrál eléggé, ugyanakkor ez egy 2012-es SB, tehát nem a frissessége fogja vinni, hanem egyéb jellemzői, azok viszont rendben vannak nagyon. (***+)  - 1.180,-

KOCH Hajós-bajai Kései Chardonnay 2009
Érdekes megközelítése a chardonnay-nek, egészen illatos, trópusias, licsis, a savak még éppen megbírkóznak a resztcukkerrel, sztem jó bor, de sokan találják majd atipikusnak. (****) – 1.680,-


LELOVITS Villányi Rozé Cuvée 2014
Egyszerű, tutti-fruttis, babapopsi-púderes, divatos lehet, sőt szerintem egészen csajozós is, rendkívül népszerű rozé lesz, már vártuk nagyon. (***+) – 1.280,-


...s itt vannak a vörösek.

ESZTERBAUER "Nagyapám" Szekszárdi Kadarka 2013
A bor tök jó, fűszeres, gyümölcsös, minden, ami kell, arányos, jó egyensúlyban lévő, komolyabb kadarka. Viszont többünkben felmerült, hogy idegen fajták lehetnek benne. (zweigelt, néró?) (****) – 2.300,-

TRINGA Szekszárdi "Barocco" Cuvée 2013
Málnatortás feeling illatra. Nagyobb test, de túlsúly nélkül, szilvás beütés kortyban, lehetne akár egy újragondolt bikavér is. (***+) – 1.780,-

BAKONYI Villányi Kékfrankos 2012
Filigrán, egyszerű, tiszta, inkább kajához. Ugyanakkor kegyetlenül erős volt a kékfrankos konkurencia ezen a napon, magában kellene megkóstolni egyszer. (***) – 1.590,-

VESZTERGOMBI JÓZSEF Szekszárdi Kékfrankos 2012
Bitang jó kékfrankos, klasszikus iskola, de nagyon tiszta és részlet gazdag emellett. Brutál gyümölcsösség, lendületes savak. Nagy sláger! Kíváncsiságból egyszer fröccsben is megpróbálnám. (*****) – 1.680,- (BEST-BUY)

SZELESHÁT Szekszárdi Syrah 2012
Elég nyúzottnak, elég frissnek tűnt, persze egy komoly 2012-es évjáratú vörösbornál ez szinte még elvárható is. Jó kis alapanyag, fűszeres-borsos, tömény piros gyümölcsök. De mondom, még nagyon kusza minden. Rakjuk el inkább egy kicsit. Miután megvettük. (***) – 2.680,-

LISZKAY "Giulia" Monoszlói Cabernet Franc 2012
Poros tannin, drága hordó, de az is meg tudja enni a bort, barik kedvelőknek kötelező, még egy kicsit fiatal, de igazán szép „villányi stílusú” vöröst ismerhetünk meg a Balaton északi partjáról. (***+) – 2.990,-

ESZTERBAUER Szekszárdi "Tüke" Bikavér 2012
Az este egyik legtüzesebb bora. Van test, van gyümölcs, van benne melegség, még egy kicsit összerántja az ember száját, de nagyon szép az alapanyag, rendkívül szép jövő előtt áll az új évjáratú „Tüke”. (****) – 3.200,-


Már italozás után is bele lehet ülni a nyeregbe

VITIS Tolnai Pinot Noir 2011
A fa mögül előkandikál a busman pinot, de sajnos erőteljesen a fa irányítja a kortyot és az illatot is, mi nem feltétlenül értünk egyet azzal, hogy ez a bor idén TOP25-ös volt, de ár-érték arányban megállja a helyét kétségtelenül. (***) – 1.990,-

 

LINBRUNN Villányi Merlot 2011
Gasztro-merlot, vékonyabb, ropogósabb, de relatíve kerek, gyümölcsös, jól iható, népszerű és kedvelt merlot-t kóstoltunk, tetszett. (***+) – 1.680,- (BEST-BUY)


SZELESHÁT Szekszárdi „K2” Kékfrankos 2011
Tintás, kicsit szemcsés tanninnal, jó ez is, nagyon jól iható, tömény, túlérett jegyek. Szép „K2”, de a „vesztergombi” most egyértelműen verte. (****) – 1.990,-

SZELESHÁT Szekszárdi Cuvée 2011
A bor egyfajta kettősséget mutat, ott vannak benne a lekváros, érett, édeskés sötét bogyósok, másfelől egy kis mentás, herbális vonal is feltűnik Egész jó volt, a meleg hangulatú test mellé csatlakozott egy hűvösebb érzet is, egész izgalmas volt.

(****) – 2.680,-

VESZTERGOMBI JÓZSEF Szekszárdi Merlot 2009
Az érettebb borok kedvelőinek ajánlanánk inkább, nem a kirobbanó frissesség és gyümölcsösség vezeti, inkább a fontolva haladás, érdemes szellőztetni is egy kicsit, meghálálja.
(***+) – 1.990,-

LINBRUNN Villányi Equilibrium 2011

Tömény illat, fekete bogyósok, dohány, csoki, és egy leheletnyi paprikásság, kortyra is robosztus, kicsit még zabolátlan, de mire piacra kerül ez is elmúlik. Fejlődőképes. Nagy test, selymes tanninok, és egy pohár után könnyen jön a 2. is. (****) - 2.100,-

Végeredményt tekintve nehezen lehetne ítéletet mondani a legjobbakról, sokan sokfélét mondanak/mondtak. Vesztergombi József kékfrankosa ott volt a legjobbak között, ahogy Szelesháték cuvée-je is, de sokaknak tetszett Eszterbauerék kadarkája, Linbrunnék merlot-ja mellett. Lelovits Tamás rozéja különösen a gyengébbik nem körében hódított, talán nem is véletlenül, míg a fehérek közül a Koch-féle kései chardonnay illetve Twickelék sauvignon blanc-ja vitte a prímet. Pécsiektől Szabó Zoli chardonnay-ja és Radó István száraz cirfandlija tetszett a legjobban nekünk.

Ahogy a művelt dán mondja, de gustibus non est disputandum. Jó volt a sor, na!

Legközelebb (október 9. csütörtök - 18 óra) SzabóZolizunk és Badacsonyozunk egy kicsit!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!