Kalamáris vendéglő
MENÜ
 
MENÜSORAINK
 
RENDEZVÉNYEINK
 
BLOG
 
KAPCSOLAT
 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2006-02-07
 
GASZTRO-NAUTA

Méltó kékfrankosok

2014.10.20. 11:45, kalamaris
Fűzy Ákos Emlékborest a Kalamárisban

Mit kell tudni a kékfrankosról?  Például azt, hogy kis hazánkban eme kékszőlőt termesztik a legnagyobb területen. Például azt, hogy Tokajon, Somlón és Badacsonyon kívül az összes borvidéken megtalálható. Valamint azt is, hogy savhangsúlyos, közepes tannintartalommal bíró, rendkívül ropogós, gyümölcsös, jó ivású bort lehet belőle készíteni. Még azt is, hogy Szekszárdon és Villányban igen jó kékfrankosokat találhatunk. És legfőképpen azt, hogy a kékfrankos volt Fűzy Ákos kedvenc bora. A pécsi mesteredző már több, mint egy éve csak lélekben van velünk, emlékét viszont kötelességünk ápolni, ha mással nem is, hogy kékfrankossal teli poharunkat emeljük a tiszteletére.

Sokan eljöttek a Kalamárisbéli emlékborestre, szurkolók, barátok, tisztelők is érkeztek szép számmal, a kezdeti megilletődöttségen túljutva remek hangulatban telt az este. Szerencsére a kékfrankosok is jól szóltak, nagyon jó ivású, könnyed, gyümölcsös, ropogós borokat ismerhettünk meg, két borvidékről is.

Twickel Szőlőbirtok LISZT Szekszárdi Kékfrankos 2012
Kellemes meggyes-cseresznyés illat, amit kortyban is szépen hoz, kellemes savak, igazán egyszerű, sallangmentes bor. A mindennapok vörösbora, a szó legpozitívabb értelmében! Tökéletes bevezető, hangulatoldó volt. (***-)

LINBRUNN Villányi Kékfrankos 2012
Erős meggyes hatás illatban, de frankón. Kicsit talán túlzó is, ezen enyhítenek a fűszerek, ugyanakkor lenyűgözően hozza a gyümölcsös karaktert. Ritkaság Villányban a kékfrankos, a jó kékfrankos, a reális árban lévő jó kékfrankos, de ez most az. Érett, kellemesen szárító, kis étcsokis beütéssel. Egyensúlyban van illat és íz, nem akar többnek látszani, mint ami. Jó savak, jó tanninok, azt mondanám, hogy sallangmentes, ha egy szót kellene találni rá. Eme kékfrankost többször is kóstoltuk az utóbbi időben, s egyre szebb arcát mutatja! (***+)

SÁROSDI Szekszárdi Kékfrankos 2011
Az előző tételhez képest teljesen más stílus, főleg a használt hordók között lehetett nagy különbség. Míg a Linbrunn-féle bor egy tiszta, egyenes, divatosabban értelmezett bor, addig Sárosdiék tételében van egy jó értelemben vett vadság, erő, amivel teljesen máshogy közelítik meg a kékfrankost. Élmény volt két ennyire különböző kékfrankost kóstolni, úgy, hogy mindkettő szép is volt emellett. (***+)


LELOVITS Tamás Villányi Kékfrankos 2013
A kékfrankos fajtajelleget szépen hozza, összetéveszthetetlenül gyümölcsös, piros gyümölcsök nagyon behízelgő illattal bír, viszont a korty nincs teljesen egyensúlyban ezzel, kicsit talán túl vékony, a kékfrankosokhoz képest visszafogottabbak a savai, viszont cserébe meg eléggé itatja magát. (***)

VESZTERGOMBI József Szekszárdi Kékfrankos 2012
Bitang jó kékfrankos, klasszikus iskola, de nagyon tiszta és részlet gazdag emellett. Brutál gyümölcsösség, lendületes savak. Nagy sláger! Kíváncsiságból egyszer fröccsben is megpróbálnám. (****+)

Az est végéhez közeledvén természetesen lekerült még bor a polcokról, nevezetesen a Szeleshát Szőlőbirtok „K2” Kékfrankosa, amely Fűzy Ákos egyik személyes kedvence volt, az alább olvasható sorokból világosan látszik, hogy nem hiába volt az; álljon itt Győrffy Zoltán értékelése a Pannon Borbolttal közös kóstolónkról: ”A fűszeresség viszi az illatot, erőteljes, érett, ahol fűszerpaprika és szerecsendió kissé furcsa, ám mégis működő párosa a hangadó. Kortyban tartalmas, kicsit krémes, korrekt savakkal, érett bogyósokkal, meggyel, szilvával operáló bor. A pohárban még szebb arcát mutatja, ha van időnk levegőztessük. (****)”  

Összességében nagyon kellemes – és reméljük hogy egyben hagyományteremtő – kis estével és jó kékfrankosokkal emlékeztünk Fűzy Ákosra, minden bizonnyal Ő is élvezte volna a borsort.

„Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél!„ /Victor Hugo/

Hiányzol Ákos...

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.