Kalamáris vendéglő
MENÜ
 
MENÜSORAINK
 
RENDEZVÉNYEINK
 
BLOG
 
KAPCSOLAT
 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2006-02-07
 
GASZTRO-NAUTA

Két Zoli és három szekszárdi a főszerepben

2014.03.10. 16:32, kalamaris
Tematikus Borestek Szabó Zolival 2.0 – Kilenc Korty Kékfrankos

Ha a hónap első csütörtöke, akkor Tematikus Borkóstoló Szabó Zolival a Kalamárisban, reméljük lassan már összeforr ez a két „fogalom” itt Pécsen. Ezúttal a kékfrankos volt a terítéken, kilenc bor, összesen hét borvidékről, próbálunk új, a régiónkban nehezebben elérhető tételeket is bevonni, hiszen minél változatosabb egy borsor, annál izgalmasabb a végeredmény. Meglepetés-vendégünk Horváth Zoli volt a mohácsi Planina Borháztól, akinek nagyon szépen köszönjük, hogy eljött, s – ahogy mondani szokás – emelte az est fényét.

Az előkészületekről pár szóban: legyenrozé? legyenrozé! soproniis? azsavanyú. nemissavanyú. pécsrőliskellene! Planinajólesz. HorváthZolieltudjönni? mindjárthívom. eltudjönni. sokaszekszárdi. mertjók! akkorjó. villánybanvan? nincs. devan. Lelovits? hordóminta. azisfinom. mindjárt6óra! másikbortküldtek. másikbort?! pedigmegnéztem. milyenbortküldtekhelyette? jobbat. hálaistennek! elkészülünk? nem. de. nem. elkészültünk. akkorkezdünk!

Koch Bajai Kékfrankos Rozé 2013

Az első, kvázi bemelegítő borunk egy friss bajai rozé volt, jól behűtve, leírásként pedig álljon itt egy pár nappal korábbi elemzésünk a Facebook-honlapunkról: „Illatában nagyon szépen köszön vissza a fajta, élmény beleszippantani. Kortyban eper és málna, egy kis tutti-frutti, nagyon ivós, gyorsan el lehet pusztítani. Nem árul zsákbamacskát, nem a legbonyolultabb rozé, amit valaha ittunk, ennek ellenére hamar nagy kedvencünkké vált Koch Csabi rozéja”. 85-86 pont (***+)

Tóth Ferenc Egri Kékfrankos Válogatás 2009

Nem volt olyan könnyű Eger környékén tisztán kékfrankost készítő borászatot találni, arrafelé inkább a bikavér egyik alkotóelemeként tekintenek a fajtára. Tóth Ferenc boránál a szerencsével sem álltunk hadilábon, mert 2011-es alap kékfrankosa helyett tévedésből a 2009-es válogatás érkezett hozzánk, persze ha a javunkra tévednek, akkor valamiért mindig elfelejtünk zörgölődni és jól is jártunk, hiszen egy nagyon korrekt, tiszta, és 5 éves volta ellenére még friss kékfrankost ismerhettünk meg. A bor arányban van és még díszítőjegyeket is találunk. Kortyában érződik a hűvösebb, északabbi termőhely, ugyanis ilyenkor a fűszeres, fűszerpaprikás érzet jól mutatja meg, hogy a kékfrankos szőlőszemekben nem ment teljesen végbe az érés.  84 pont (***)

Jandl Soproni „Missio” Kékfrankos 2012

A következő tétellel egy időben átugrottunk az északnyugati végekre, hiszen a korábbi években Sopron neve összeforrt a kékfrankossal mára talán már kevésbé. Akkoriban még a kicsit kócos, savanykás jegyekkel operáló fajta dívott (itt is az északabbi termőterületre és a nem megfelelő szőlőérettségre visszavezethetően), mára szerencsére már sokkal összetettebb a kép. A Missio szép tiszta, meggyes karakterrel nyit illatában és ízében is. Itt már nem a savanykára kell gondolni, hanem egy édeskés, sokkal kellemesebb beütésre. Tejes, sima, bársonyos a szájba véve, egyenes, s jól iható. 85 pont (***+)

Planina „Jenyei” Pécsi Kékfrankos 2009

Nagyon koncentrált tétellel köszönt be hozzánk a Pécsi borvidék, Horváth Zoli maga mesélte el ennek a kékfrankosnak a születését. A Jenyei 15-ös alkohollal rendelkezett a kezdetekkor és egy nagyon karcos, kicsit kellemetlen bor volt. Azonban az évek folyamán, ahogy kóstolgatták, egyre finomodott, ez a nagyon magas alkoholtartalom kezdett belesimulni a bor testébe, s máris sokkal élvezhetőbbé vált. Még most is nagyon tartalmas, gazdag bor benyomását kelti ez a löszön termett kékfrankos, de az a szép benne, hogy 3-4 év még simán van benne, amíg eljut a csúcsig. Még egyszer mondom, 2009-es és még felfelé megy. 85 pont (***+)

„Ezen a ponton, többen megéheztek”, így időszerűvé vált a vacsora felszolgálása, amely töltött kacsacomb kékfrankos sziruppal, kakukkfüves sült zöldséggel, zsírban sült burgonya julienne-nel volt, s amely séfünk Skrut György munkáját dicséri, s amely az én balszerencsémet hirdeti, mert sajnos már nem maradt időm megkóstolni.

Eszterbauer Szekszárdi Kékfrankos 2011

Szintén löszről, de teljesen más karakterrel érkezett Eszterbauerék kékfrankosa, nagyon intenzív, ropogós meggy és cseresznye illatban és ízben. Könnyed, jól iható, jól fogyasztható, echte szekszárdi kékfrankosról van itt szó, kérem szépen. Jó savak, szép szerkezet, nem kell magyarázni tovább. 86-87 pont (****)

Szeleshát Szekszárdi „K2” Kékfrankos 2009

Most a 2009-es „K2”-őt kóstoltuk, amely klasszikus, rusztikus szekszárdi karakterrel nyit, finoman gyümölcsös, egy pici hordó, pont annyi, amennyi kell, hogy szépen összesimuljon a borral. Jó a struktúra, a felépítés. Jól látszik, hogy a csúcson van most a bor, vannak benne rétegek és részletek is, nagyon jól eltalált kékfrankos ez is. 87-88 pont (****)

Hetényi Szekszárdi Kékfrankos 2011

Maradunk Szekszárdnál még, érett, délies, már-már főttes, lekváros jól felismerhető jegyekkel nyit Hetényiék kékfrankosa, kortyban is hozza a melegséget, az aszalt gyümölcsök jól érzékelhetően jelen vannak, nagyon jól elkészített bor, szép, lendületes, jól esik meginni bármikor. 86 pont (****)

Lelovits Villányi Kékfrankos 2012 (hordóminta)

A legnehezebb talán Villányból volt beszerezni tiszta kékfrankost, a fajta neve arrafelé nem igazán nagy presztízsű, pedig biztosan lehetne vele kezdeni valami jót a Villányi-hegység lankáin is. Ezt kísérli meg Lelovits Tamás is évek óta, ezúttal a legfrissebb 2012-es (tehát forgalomban még nem lévő) hordómintáját küldte el nekünk. Nagyon édeskés hatással nyit, talán a fajtán egy kicsit túlmutató illatossággal, nagyon behízelgő. A tanninja érett a savai már lelágyultak. Illatos, délies, érett, jó alapanyag, lesz még jobb is, bár egy kicsit hiányzik belőle az igazi „kékfrankosság”. Bár ez már talán a mi szőrszálhasogatásunk. 85 pont (***+)

Konyári Boglári „Jánoshegyi” Kékfrankos 2011

Utolsónak balatonboglári kékfrankost kóstolhattunk, a szintén löszön termett dűlőszelekció aszalt meggyes illattal és ízzel nyit, itt a savanyka mellett megvan az édeskés hatás, nagyon szépen egyensúlyozik a két véglet között. Szép a hordóhasználat is, érezni a testet is, sav is van, de csiszoltabb az előzőeknél valamivel. Szépen egyben van, és amit érdemes hangsúlyozni a fajtánál, komoly, nagy bor. 88-89 pont (****)

(az értékelések Szabó Zoli ízlését tükrözik, ha esetleg nem tetszik, akkor itt lakik .........................................................., meg lehet keresni)

Természetesen még a visszakóstolás előtt gyorsan megszavaztattuk ezúttal is a közönséget, náluk viszonylag egyenletesen oszlottak el a voksok, viszont egy kicsivel a három szekszárdi, a Szeleshát Szőlőbirtok, az Eszterbauer Pince és a Hetényi Pincészet kékfrankosa kiemelkedett. Úgy tűnik tehát, hogy régiónkban Szekszárd komolyan gondolja Villány befogását minden téren, bár az is igaz, hogy talán némileg egyenlőtlen volt ezúttal az összehasonlítás. Mindenesetre szépen le lehetett bontani, és szépen ki lehetett tapasztalni az egyes borvidékek közti különbségeket, így talán részletesebb képet kaphattunk egy nagyon ígéretes fajtáról, a kékfrankosról. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre